A nyugatmagyarországi felkelés

1920. június 4-én Magyarországra kényszerítették azt a békediktátumot, amellyel megfosztották területe kétharmadától, és kisebbségi sorba taszították a magyarság egyharmadát. Az ekkor meghúzott határokat azonban egy évvel később némileg sikerült módosítani. Mindez néhány, mindenre elszánt hazafi és az őket követő több száz bajtársuk elszántságának köszönhető. A nyugat-magyarországi felkelésről 1945 után a „marxista történetírás” mélyen hallgatott. A „Rongyos Gárda” harcairól szóló könyveket indexre tették, a fellelhető példányok nagy többségét megsemmisítették. Missuray-Krúg Alajos 1938-ban kiadott munkája is erre a sorsra jutott, pedig az egyik legfontosabb forrása az akkori eseményeknek. A most újra megjelent könyv bemutatja azt a küzdelmet, amelyet az önkéntes szabadcsapatok folytattak az osztrák megszállók ellen. Megismerhetjük a rövid életű „Lajtabánság” létrehozásának körülményeit. A szerző a szemtanú hitelességével, olvasmányos módon ábrázolja a harcokat. Végül a felkelőknek köszönhetően sikerült rákényszeríteni a „békecsináló” nagyhatalmakat arra, hogy Sopronban és a környező falvakban népszavazást írjanak ki, melynek eredményeképpen a terület ma is Magyarországhoz tartozik. Dicsőség a hősöknek!